Tartalmak(1)

1968-as Tűz van babám! Oscar-díj jelölést kap a legjobb külföldi film kategóriában. Méltán. Miloš Forman tűzoltóbálja hatalmas sikerrel robban be a filmvilágba. Az ötletet maga a valóság adta. Forman barátaival részt vett az “én kis falum”ban egy tűzoltóbálon, s úgy gondolta, ezt meg kell örökíteni filmvásznon. Figurái, karakterei autentikusak, amatőr szereplőkkel és profi színészekkel játszatta el ezt az egyszerű emberi falutörténetet. S azon túl, ott a nagyvilág. A történelmi dátum 68, a távoli szűk kis világ úgy működik, mint a valóság. A tűzoltóegylet derék tagjai elhatározzák, bált rendeznek, ahol kitűntetést adnak át nyugalmazott parancsonokuknak, szépségkirálynőt választnak, tombolát szerveznek. A bál burleszkbe illő összeomlásba fullad: a szépségkirálynői cimet tukmálni kell, az ünnepeltről elfeledkeznek, és amíg a tűzoltók bált adnak, a faluban egy ház lángra gyullad. Amikor pedig tombolaszelvényekkel próbálnák megsegíteni a károsultat, kiderül, hogy a bálozók ellopták a nyereménytárgyakat. A film évekig dobozban állt, betiltották. Miloš Forman filmje a cseh új-hullám klasszikus szimbóluma lett, amely a rendező hazai – ígéretes – pályafutásának lezárása is egyben, amely a tengerentúlon folytatódott aztán töretlenül. A rendező, a kollégák és a barátok filmes újításain, megoldásain, illetőleg az operatőr Miroslav Ondříček szerepén túl a Tűz van babám olyan neveket adott még a ’60-as évek cseh filmművészetének, mint Jaroslav Papoušek és Ivan Passer, aki társírója volt a filmnek. (DunaTV)

(több)

Filmtár

Felhasználó Formátum Nyelvek Hozzáadva Jegyz.
JetLi Egyéb
2006.12.20
A&Buši VCD
2006.12.17
stilgar1 Egyéb
2006.12.11
i-cry DVD
2006.12.05
zette DVD
2006.12.03
Wolodja Egyéb
2006.12.01
Xebece DVD
2006.11.30
cicnick DVD
2006.11.30
Majduše DVD
2006.11.26
Kacounek DVD
2006.11.25
Infamouz DVD
2006.11.24
Stodvacet DVD
2006.11.23
Lelíček VHS
2006.11.23
Mgb21 DVD
2006.11.23
Canuck DVD
2006.11.23
Hugo_Boss DVD
2006.11.20
Eddard DVD
2006.11.20
Estéban DVD
2006.11.19
J.Connor DVD
2006.11.15
Prasoš VHS
2006.11.15
fazolka DVD
2006.11.15
francis Blu-ray
2006.11.14
Šandík DVD
2006.11.09
Nathanel DVD
2006.11.09
Petkon DVD
2006.11.09
JANTAR29 DVD
2006.11.09
Solaris104 DVD
2006.11.05
Šípek DVD
2006.10.31
faana21 DVD
2006.10.30
Legas DVD
2006.10.09
anuki DVD
2006.10.08
Krizvi Egyéb
2006.10.08
SWINE DVD
2006.10.06
Aky DVD
2006.10.04
Hydroxid Egyéb
2006.09.28
klúčik VHS
2006.09.26
vok DVD
2006.09.22
Pisoarec DVD
2006.09.10
sht Egyéb
2006.09.04
Fairbanks DVD
2006.09.03
kowalski DVD
2006.08.26
Natalkofil DVD
2006.08.26
Sagal DVD
2006.08.25
Marat DVD
2006.08.20
PanthercOY Egyéb
2006.08.17
JR Egyéb
2006.08.15
Django90 DVD
2006.08.14
vitajak DVD
2006.08.09
Mitzi DVD
2006.08.02
Nathie VHS
2006.07.21