Tartalmak(1)

A burok a szerelem és az áldozathozatal története a közeli jövőben, amikor az egész emberiség sorsa veszélybe kerül. A Földet békés idegenek, a Lelkek foglalják el. A Lelkek átveszik az irányítást a legtöbb ember elméje fölött, testüket azonban érintetlenül hagyják, és beleköltözve buroknak használják. A kevés emberi ellenálló egyikét, Melanie-t (Saoirse Ronan) elfogja a Hajtók egyike (Diane Kruger), akik az utolsó emberektől védik az új fajt. Kétségbeesett csata után Melanie testébe beleoperálnak egy Vándor nevű Lelket. Vándort figyelmeztetik, hogy a heves érzelmek, a szenvedély és az élénk emlékek miatt nem könnyű egy emberben élni, ám van valami, amire nem számított: teste korábbi lakója nem hajlandó átadni az elméje fölötti uralmat. A Hajtók üldözik Vándort, mert információkat akarnak kiszedni Melanie emlékezetéből, hogy hol lehetnek az emberi ellenállók, köztük Melanie szerelme, Jared (Max Irons), 11 éves öccse, Jamie (Chandler Canterbury), nagybátyja, Jeb (William Hurt), valamint Ian (Jake Abel), akibe Vándor bele fog szeretni. Erős akaratával Melanie azonban meggyőzi a vonakodó Vándort, hogy lépjen vele szövetségre, és együtt veszélyes küldetésre indulnak: meg akarják menteni Melanie családját és mindkettejük szerelmét. (Pro Video Film)

(több)

Filmtár

Felhasználó Formátum Nyelvek Hozzáadva Jegyz.
HungryGhost Egyéb
2014.08.19
Ladus DVD
2014.07.21
cjmafia DVD
2014.07.10
fmash DVD
2014.07.07
Elleonor DVD
2014.06.25
marketka__ DVD
2014.06.22
Najtka DVD
2014.06.22
matt6 DVD
2014.06.19
2mig1 DVD
2014.06.14
veducinka DVD
2014.05.31
milan.klepac Egyéb
2014.05.26
Avira Egyéb
2014.05.13
sniper18 DVD
2014.05.12
cityziar VCD
2014.04.29
Signore DVD
2014.04.18
majo25 Egyéb
2014.04.13
Deihero DVD
2014.04.12
mims224 DVD
2014.04.10
mystyna DVD
2014.04.05
bassator DVD
2014.03.23
D.-e.-e.- DVD
2014.03.16
Rent DVD
2014.03.12
Poupe DVD
2014.03.10
doollaar DVD
2014.03.10
serioga DVD
2014.03.02
Danarny DVD
2014.02.17
Iozxyqk Egyéb
2014.02.14
Tommyw208 DVD
2014.02.11
David007 Egyéb
2014.02.07
Pupynka DVD
2014.02.03
katmandzoo DVD
2014.01.30
kate333 DVD
2014.01.28
VeyMUSErLip DVD
2014.01.25
anneri DVD
2014.01.18
SlepeOcko DVD
2014.01.13
Kassandra Egyéb
2014.01.10
powell DVD
2014.01.06
Thomassi Egyéb
2013.12.07
emanek72 DVD
2013.12.02
Gray67 DVD
2013.11.17
Huninka DVD
2013.11.16
Kecman DVD
2013.11.13
Honza18 DVD
2013.11.10
kulic69 DVD
2013.11.06
Karp Blu-ray
2013.11.05
Evelin91 DVD
2013.11.02
aladan DVD
2013.10.24
Terva DVD
2013.10.20
blackmail Blu-ray
2013.10.17
LukiTANK DVD
2013.10.13