Rendező:
Pirjo HonkasaloForgatókönyvíró:
Pirjo HonkasaloOperatőr:
Pirjo HonkasaloZeneszerző:
Sanna SalmenkallioTartalmak(1)
A szétesett családokból származó, 13-14 éves gyerekek menetelni, tisztelegni tanulnak, élére hajtogatják a ruhájukat, és fegyvert is kapnak a kezükbe az egyes számú "szobában", a pétervári katonaiskolában. Legfőbb ellenségüknek a csecsen terroristákat tekintik. A következő "szobát" már Csecsenföld fővárosában, Groznijban látjuk. Három kisgyerek búcsúzik zokogva beteg édesanyjától, aki képtelen gondoskodni róluk. A szomszédos Ingusföldre, egy menekülttáborba - ez a harmadik "szoba" - viszi őket egy asszony, aki már több mint hetven árva és magára hagyott gyereket fogadott örökbe. Volt, akit az utcáról vett magához, mint azt a kislányt, akit 12 éves korában orosz katonák erőszakoltak meg, pár hónappal később pedig elvetélt. A katonának készülő orosz fiúk kiirtanák a csecsen terroristákat, hogy ne ismétlődhessen meg a beszláni tragédia. A táborbeli árvák az iszlám felé fordulnak, és gyűlölnek mindent, ami orosz. A csecsenföldi konfliktus nemcsak emberéleteket követel, de elrabolja ezektől a fiataloktól a gyermekkorukat is. (Verzió - Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál)
(több)Galéria (17)
Photo © Millenium Film Oy
Photo © Millenium Film Oy
Photo © Millenium Film Oy
Photo © Millenium Film Oy