Tartalmak(1)

Jane (Katherine Heigl) egy idealista, végtelenül romantikus és mindenkinél önzetlenebb nő. Ugyanakkor pedig állandó résztvevője mindenféle esküvői és lakodalmi rendezvényeknek, bár a saját boldogsága még látóhatáron belül sincs. Ám amikor Jane húga, Tess (Malin Akerman) iránt saját főnöke, George (Edward Burns) lobban szerelemre (s, akibe titkon Jane is szerelmes), hősnőnk kénytelen felülvizsgálni eddigi "örökké-csak-koszorúslány" életstílusát. Jane mindig is jó volt abban, hogy odafigyeljen másokra, saját boldogságáról azonban képtelen gondoskodni. Egész élete csak arról szólt, hogy mindenkit boldoggá tegyen maga körül, ráadásul huszonhét különböző koszorúslányruha lapul szekrényében, így mindezt bizonyítani is tudja. Egy emlékezetes estén Jane éppen kénytelen ingázni két esküvői fogadás között a Manhattan-Brooklyn vonalon, a nem mindennapi teljesítménynek pedig véletlenül szemtanúja lesz Kevin (James Marsden), a riporter, aki nagyszerű sztorit szimatol. Szerinte Jane, az esküvőfüggő története temérdek kaput nyit majd meg előtte a magazinon belül. Kevin minden olyasmire cinizmussal tekint, ami Jane számára kedves, így nem igazán jönnek ki egymással. Aztán megjelenik Tess és megkéri nővérét, hogy szervezzen egy újabb menyegzőt: Tess-ét és George-ét. Jane érzelmei a férfi iránt azonban megdöbbentő végkifejlethez, és talán egy új élet kezdetéhez vezetnek. (Fórum Hungary)

(több)

Filmzene

27 Dresses

27 Dresses

Original Motion Picture Soundtrack


Kiadta: Varese Sarabande

Év: 2008

Felvétel: 40:36

Tracklist
1. A Perfect Wedding Day Randy Edelman 02:41
2. Keepsake Randy Edelman 01:32
3. Dreams Come True Randy Edelman 02:37
4. Plans Have Changed Randy Edelman 01:47
5. Streetwalkin Randy Edelman 02:02
6. Turncoat Randy Edelman 02:25
7. Girltalkin Randy Edelman 02:08
8. George In A Good Light Randy Edelman 01:14
9. Exposed Heart Randy Edelman 01:46
10. In Central Park Randy Edelman 01:12
11. Phone Intrigue Randy Edelman 01:14
12. Sisters Randy Edelman 01:46
13. A Mad Dash For Kevin Randy Edelman 02:13
14. Old Black And White Randy Edelman 01:38
15. Jumping Ship Randy Edelman 01:15
16. Theme From 27 Dresses Randy Edelman 01:42
17. Chasing Jane Randy Edelman 02:10
18. La Vie En Ring Randy Edelman 00:46
19. Healines Randy Edelman 01:08
20. A Kiss Is Not A Kiss Randy Edelman 00:59
21. Interlude Randy Edelman 01:50
22. Irresistible Randy Edelman 01:00
23. Discovering The Diary Randy Edelman 01:29
24. Intimate Evening Randy Edelman 00:49
25. Anotha Cuppa Tea Randy Edelman 01:13