Tartalmak(1)

A 81 éves Andrzej Wajda rendező Katyn című alkotása egyike annak az öt filmnek, amit a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjra jelöltek 2008-ban. Wajda filmje a második világháború alatt történt katyni mészárlás történetét meséli el, amikor a szovjetek több mint tizenötezer elfogott lengyel tisztet és civilt - köztük Wajda édesapját - ölték meg egy erdőben. Az 1940-ben meggyilkolt emberek holttesteit rejtő tömegsírokat a német hadsereg fedezte fel 1943-ban. Wajda megrendítő hitelességgel ábrázolja a 66 évvel ezelőtti eseményeket. A történet túlmutat a fogva tartott, kétségbeesett, életben maradásukban az utolsó pillanatig reménykedő katonák sorsán, velük egyenrangú, sőt hangsúlyosabb helyett kapnak a filmben feleségeik, testvéreik, szüleik, akik öt évig semmit sem tudtak és semmilyen hírt nem kaptak szeretteikről. A dráma szinte végig néma csendben, zenei aláfestés nélkül zajlik. Minden jelenet és történet önmagában is katartikus. A tisztek kivégzése az utolsó percekre marad. Sokkoló végjáték a vásznon: egyesével tarkón lövik a tiszteket, majd bezuhannak a tömegsírba. (Mokép)

(több)

Filmtár

Felhasználó Formátum Nyelvek Hozzáadva Jegyz.
Boogeyman Egyéb
2009.03.09
jakub66 DVD
2009.02.27
renatacat DVD
2009.02.27
eileen DVD
2009.02.24
hapit Egyéb
2009.02.15
ravengraf DVD
2009.02.08
AGASlayer DVD
2009.02.04
frings DVD
2009.02.02
AnarQ DVD
2009.02.01
fannah DVD
2009.01.29
DIVISKA Egyéb
2009.01.28
sundream DVD
2009.01.24
fond_lady DVD
2009.01.23
chernobyl Egyéb
2009.01.22
Ereniss DVD
2009.01.22
petrxx Egyéb
2009.01.19
Kovaja DVD
2009.01.13
katuska69 Egyéb
2008.12.30
Heildelber Egyéb
2008.12.25
Adleita Egyéb
2008.12.23
lazak DVD
2008.12.22
PinPrick Egyéb
2008.12.21
Tomsonko DVD
2008.12.18
charlosina DVD
2008.12.09
rossi98 DVD
2008.12.02
DannyBoy80 Egyéb
2008.12.01
Cynke DVD
2008.11.30
samuelsson DVD
2008.11.27
Greny Egyéb
2008.11.24
Triathlet DVD
2008.11.23
Sfinkter Egyéb
2008.11.16
Přemek DVD
2008.11.07
Džugašvili Egyéb
2008.11.01
zalud Egyéb
2008.10.30
parradoxx VCD
2008.10.25
tomášek Egyéb
2008.10.21
Crocuta DVD
2008.10.11
HenryS. VCD
2008.10.06
scorp78 Egyéb
2008.10.01
wacker Egyéb
2008.09.24
gRe@p Egyéb
2008.09.14
de_Lorean Egyéb
2008.09.12
HandCock Egyéb
2008.09.07
Noddy Egyéb
2008.09.02
edward1982 DVD
2008.08.26
denydex Egyéb
2008.08.21
Pizza DVD
2008.08.16
grad Egyéb
2008.08.13
JANARYBA DVD
2008.08.07
ypres.bass VCD
2008.08.02