Tartalmak(1)

Egy középiskolás fiú vizsga közben hirtelen szédülni kezd, majd eszméletét veszti. A betegfelvételi lap szerint a pulzusa már a kórházba szállításakor nagyon alacsony volt és azóta is folyamatosan esik. Teljesen ki van ütve, ezért House valamilyen újfajta drogra gyanakszik, de a csapat többi tagja szerint a tünetek magyarázatára annyi más lehetőség merül fel, ám egyben azért megegyeznek: valamilyen szerves foszfát okozta halálos mérgezésről van szó. Matt-tet nem sokkal később egy súlyos roham után pedig már csak gépekkel lehet életben tartani. Majd úgy tűnik, hogy végre meg van a megoldás, ám ekkor újabb súlyos állapotban lévő beteg érkezik, ugyanazzal a tünet-együttessel. A két fiú életében azonban csak egy közös pont van, hogy egy gimnáziumba járnak… Eközben Cameron rádöbbenti Foreman-t, hogy mindenben egyre jobban hasonlít Doktor House-ra, House-ba pedig beleszeret egy ambuláns betege, egy 80 év feletti különös idős hölgy. (TV2)

(több)

Galéria (6)