Rendező:
Steve OedekerkForgatókönyvíró:
Steve OedekerkZeneszerző:
John DebneySzereplők:
Kevin James, Courteney Cox, Sam Elliott, Danny Glover, Andie MacDowell, David Koechner, Rob Paulsen, John DiMaggio, Maurice LaMarche, Steve Oedekerk (több)Streaming (2)
Tartalmak(1)
Egy farm gazdája hajlamos azt hinni, hogy ő az úr az állatok felett, de nagyon is téved. Ugyanis amint látótávolságon kívül kerül, az őrszemnek kiállított birka azonnal elkurjantja magát, hogy "Tiszta a levegő!", és az állatok két lábra ugranak, sétálnak, fecsegnek, tévéznek és tréfákat eszelnek ki. Otis, a fiatal bika számára ez utóbbi a legfontosabb. Legjobb barátai - Pip, az egér, Freddy, a menyét, Peck, a kakas és Pig, a malac - a világ legnagyobb cselszövői, akik mindig benne vannak egy kis szórakozásban. Otis pedig kicsit olyan, mint egy nagyra nőtt borjú, és nagyon jól érzi magát velük. Otis apja, Ben azt a feladatot vállalta magára, hogy megvédi a farm állatait a közös ellenségeiktől, a sakáloktól. Komolyan veszi a munkáját és azt szeretné, ha Otis végre felnőne és megtanulná, mi is a felelősség. Ben bánatára azonban a fia egészen máshogy viselkedik, mint amit elvárna tőle. Amint a gazda kiteszi a lábát az istállóból, kezdetét veszi a buli. És ezen az estén még egy csinos, új tehén is jelen van, azaz Daisy. (TV2)
(több)Filmtár
Felhasználó | Formátum | Nyelvek | Hozzáadva | Jegyz. |
---|---|---|---|---|
freddie | DVD | 2007.05.19 | ||
Stodvacet | DVD | 2007.05.16 | ||
LEE04 | DVD | 2007.05.15 | ||
nodan | DVD | 2007.05.02 | ||
panWolf | DVD | 2007.04.28 | ||
Hadža | VCD | 2007.04.22 | ||
KAČENA | DVD | 2007.04.20 | ||
MarianL | DVD | 2007.04.20 | ||
Johanka | DVD | 2007.04.19 | ||
hidden666 | Egyéb | 2007.01.06 | ||
Messa | Egyéb | 2006.12.28 | ||
wofi | Egyéb | 2006.12.03 |