Tartalmak(1)

Lenyűgözően hideg és nyugtalanító képi megoldásaival a műfaj egyik kiemelkedő filmjét láthatjuk. John Hobbes nyomozó és társa, Jonesy fellélegeznek, amikor kivégzik az általuk elfogott démonikus gyilkosságsorozat tettesét. Napokkal később ismerősök és ismeretlen emberek egyaránt azt a dallamot éneklik Hobbesnak cinikusan, amit a halálraítélt dúdolt neki a gázkamrából. A rémtettek ráadásul tovább folytatódnak és kísértetiesen hasonlítanak ez előzőekhez. Ekkor kezdődnek Hobbes lidércnyomásos napjai: egyre több gyanús jel utal arra, hogy neki is köze lehet az újabb gyilkosságokhoz. Az őrjítő jelenség nyomában eljut a fekete mágia tiltott világáig. A nyomozó megismerkedik egy teológiaprofesszorral, aki nemcsak természetfeletti erők hatására gyanakszik, hanem az esetek hátterében magának az ördögnek a jelenlétét véli felfedezni. Hobbes kénytelen szembenézni azzal, hogy az egyetemes gonosz korlátlan és örök. Azazel, a sumér hitvilág bosszúszomjas bukott angyala térhetett vissza az emberi világba: a sorozatgyilkos testéből kiűzve másik lelket kell találnia. A zsaru teste éppen megfelelne erre a célra. Egy egyszerű ember hogyan veheti fel a harcot a természetfeletti hatalmakkal, az arctalan és alaktalan Gonosszal? (Viasat 3)

(több)

Filmtár

Felhasználó Formátum Nyelvek Hozzáadva Jegyz.
Hennesy VHS
2008.08.12
JardaK. DVD
2008.08.06
Icidur Egyéb
2008.05.07
Lhurgoyf Egyéb
2008.04.16
Čoki DVD
2008.04.09
Peta_N DVD
2008.04.03
Liliana_84 DVD
2008.03.08
Želvík DVD
2008.03.05
Michal74 DVD
2008.02.26
sakalamaja DVD
2008.02.18
Peri DVD
2008.02.16
bigpecan VHS
2008.02.03
blackmail DVD
2008.01.20
PedroMar Egyéb
2007.12.22
Mischu DVD
2007.12.07
OnlySoft DVD
2007.11.23
genetique Egyéb
2007.11.10
PittStrong Egyéb
2007.11.09
Cockroach DVD
2007.11.08
korte Egyéb
2007.11.03
PDavid VHS
2007.10.27
Pauling DVD
2007.10.19
beliall DVD
2007.09.09
kitano DVD
2007.05.14
Cannabis DVD
2007.05.01
demented VHS
2007.04.30
NickyS DVD
2007.04.08
ShotgunED DVD
2007.03.04
Ziggy Zagg DVD
2007.02.06
arkie Egyéb
2006.12.01
Skatman Egyéb
2006.11.26
Fary Egyéb
2006.11.10
LordFalcon DVD
2006.10.03
Nick Tow DVD
2006.09.12
Silenzio VHS
2006.09.02
Yin VHS
2006.08.25
fxado Egyéb
2006.04.16
Newmy Egyéb
2006.04.11
Braindead DVD
2006.03.26
Kuba11 DVD
2006.03.15
Karl Marx Egyéb
2006.01.16
jetos DVD
2006.01.08
Elgin Egyéb
2006.01.08
igi B. DVD
2006.01.08
shifter DVD
2006.01.08
Kubáč Egyéb
2006.01.08
Jenda DVD
2006.01.08