Tamási Áron – Szarka Gyula: Ördögölő Józsiás

(színházi felvétel)
összes plakát

Tartalmak(1)

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy mesebeli Tündérország, melynek aranyszívű királya már igen megöregedett és elérkezettnek látta az időt, hogy lovagi tornát hirdessen. A megmérettetésen a bölcsesség éppen olyan fontos volt, mint az éles elme, hiszen a végső bajnok különösen becses jutalmat aratott: nem csak a trónt, hanem a király egyetlen lányának kezét is elnyerte. Sorra érkeztek a kérők Tündérhonba, míg végül a két legokosabb és legbátrabb legény küzdött meg egymással: a pokolból előmerészkedett Bakszén és a Borókiából érkezett Józsiás. A záró próbatétel során az utóbbi udvarló diadalmaskodott, akinek a királykisasszony örömmel lett a felesége. És boldogan éltek, míg… Tamási Áron 1992-ben írt Ördögölő Józsiás című fabulája eddig a pontig akár egy népmesének is megfelelne, ám a szerző ennél jóval szövevényesebb történetet álmodott színpadra. Az ifjú pár boldogságát gyorsan beárnyékolta, hogy az ördögkirály fia a röpke nászidő alatt álnokul tönkretette a birodalmat. A pallérozott Józsiás azonban újra életre kelti a királyságot és a gonosz betolakodók meglakolnak hitvány tetteikért. A figyelemre méltó tanmese a Kossuth-díjas énekes, gitáros és zeneszerző Szarka Gyula dallamaival kiegészülve válik igazán érdekfeszítővé. A színművet Pataki András rendezésében láthatta a közönség, mely a Soproni Petőfi Színház és a Zentai Magyar Kamaraszínház koprodukciójaként jött létre. (MTVA)

(több)