Tartalmak(1)
Tamási Áron darabja, a Vitéz lélek 1940 októberében, közvetlenül az észak-erdélyi bevonulást követően született. Bemutatója 1941. január 25-én volt Pünkösdi Andor rendezésében, a Németh Antal vezette Nemzeti Színházban. A dráma az 1928-ban keletkezett Himnusz egy szamárral című elbeszélés alapján íródott: „…egyik legtökéletesebb remeke a novellairodalomnak” – mondja róla Németh László. Görömbei András pedig így jellemzi e művet: „Mennyi minden együtt van itt néhány lapon: háborús nyomorúság, állhatatlan hűtlenség, fájdalom, reménykedés, különcség, büszkeség, hatalmaskodás, és valamiféle természetes, mégis legendába illő szabadságvágy… Tiszta realitás és tiszta mese, miközben megjelenik benne a mítoszképző archaikus tudat is.” A „komoly játék” műfaji megjelölésű színdarab alapvetően különbözik a novellától. Nemcsak azért, mert a főhőst átkeresztelte a szerző, hanem mert a színműben, mely már a második világháború idején született, az eredeti szamaras történet jelképisége már egészen más üzenetet hordoz.
Míg a novellában az első világháborút megjárt frontharcos, Demeter Gábor alapélménye az, hogy lehetetlen visszatérnie oda, ahonnan elindult, Balla Péter története a visszatérés és az újrakezdés drámája. Annak az elbeszélése ez, hogy – Pilinszky szavaival élve – miként fogadja vissza „az ősi rend” a háború után hazatérőt. A maga korában Tamási ezzel a „programmal”, mely kardcsörtetés helyett arra buzdít, hogy „műveljük meg kertjeinket”, korántsem aratott osztatlan sikert. Alapállása akkor naivnak tűnt a kortársak szemében, de a történelem nagyon hamar bebizonyította, hogy a 20. század igazi katasztrófája a „kis világok” pusztulása, a hagyományos közösségek felszámolása lett – elég, ha csak a Ceausescu-féle falurombolásra gondolunk. Tamási ebben a művében már nem a székely nyelvjárás szembetűnő stíluselemeivel él. Nem egy édes-bús népszínművet ír, hanem a magyar néplélek igazi drámáját viszi színre. Azt a párbeszédekben megragadható dinamizmust mutatja föl, s hozza drámaíróként játékba, mely az egy nyelvet beszélő közösségeket végső soron összetartja – ahogyan a múltban, úgy reményeink szerint a jövőben is.
(MTVA)
Szereplők:
Zsolt Trill
Szovjetunió
Legjobb filmek:
A hetedik kör (2008)
A Viszkis (2017)
Kaméleon (2008)
Lajos Ottó Horváth
Magyarország
Legjobb filmek:
Üvegtigris 3. (2010)
Üvegtigris 2. (2006)
Üvegtigris (2001)
Károly Mécs
Magyar Királyság
Legjobb filmek:
Lúdas Matyi (1977) - narrátor
A napfény íze (1999)
Macskafogó (1986)
Ferenc Szélyes
Románia
László Tóth
Szovjetunió
Nóra Trokán
Magyarország
Legjobb filmek:
Kút (2016)
Lajkó - Cigány az űrben (2018)
R.I.P.D. 2: Rise of the Damned (2022)
Anna Nagy
Magyar Királyság
Legjobb filmek:
Árvácska (1976)
Apa (1966)
Tízezer nap (1967)
Auguszta Tóth
Magyarország
Legjobb filmek:
Üvegtigris 3. (2010)
Zoltán Újvári
Magyarország
Legjobb filmek:
Veszettek (2015)
Magyar vándor (2004)
Utolsó idők (2009)
József Varga
Szovjetunió
Legjobb filmek:
Trezor (2018)
Utolsó idők (2009)