Tartalmak(1)

Ismét Lénárd keltegeti Timit, ezúttal már csak öt nappal vagyunk a haláleset előtt. A heti feladat „A vágy tárgya”, ismét párban kell teljesíteniük. Timi aggasztó hívást kap Nórától, így elrohan hozzá, és Lénárd, aki a párja a fotós feladatban, elkíséri. Kiderül, hogy a vészhelyzet Giorgio, az ezermester, akit Nóra az interneten talált, és aki azt játssza, hogy nem ért magyarul. Nórának tetszik Lénárd érdeklődése Timi iránt, így elkezd kerítőnőt játszani, amivel kínos helyzetbe hozza a lányát. Később Timi meglepetésére Lénárd teljesen meztelenre vetkőzik, hogy így készüljön el a táskafotó, amit Timi az aktuális feladat vágy tárgyának szeretne lefotózni. Timi nem engedi magát zavarba esni. Eközben Nika és Frida is dolgozik a projekten, Nika komoly hatást gyakorol Fridára, míg előidézik a libabőrt Frida karján, amit le akar fotózni. Kolos megmutatja a sokkolt Nikának, hogy lefényképezte a rúdon táncolva, és azt akarja beadni feladataként. Megérkezik Renátó, és észre is veszi Kolos fotóját, ám úgy tűnik, nem ismeri fel, ki van a rúdon. Amikor azonban Nika elmegy dolgozni, kiderül, hogy Renátó követte, csúnyán összevesznek. Renátó szerint ez nem Nikának való élet, amivel Nika egyet is ért, de szüksége van a pénzre. Nika hazaérve még Briantől is kemény kritikát kap a képe miatt, így a szobájukba érve elkeseredetten és dühösen kifakad Fridának. A vigasztalás közben elragadják őket az érzelmek, és Frida megcsókolja Nikát. Az összezavart Nika belemegy. Nem is sejtik, hogy az intim pillanat megörökítésre kerül. (RTL+)

(több)

Szereplők: