Kortanúk - Rendszerváltozás a hadseregben: Lőrincz Kálmán vezérezredes

összes plakát
? %
Dokument
Magyarország, 2019, 53 perc

Rendező:

István Zsalakó

Tartalmak(1)

Éppen harminc esztendeje, hogy az 1989-es rendszerváltás következményeként megkezdődött a haderő gyökeres átalakítása. A Magyar Néphadsereg nyugatra „tájolt”, jelentős támadó képességekkel rendelkező, jól felszerelt és vezetett tömeghadsereg volt. Radikálisan csökkenteni kellett a létszámát, a fegyverzetét, és védelmi típusú haderővé kellett átalakítani. A kormány a Magyar Honvédség parancsnokává Lőrincz Kálmán vezérezredest, az 5. Hadsereg parancsnokát nevezte ki, hármas követelménnyel. Az új védelmi koncepciónak megfelelően át kellett alakítani a haderőt és annak vezetését. A Magyar Honvédségnek távol kellett tartania magát a belpolitikai küzdelmektől, és a drasztikus átalakítási folyamatok mellett meg kellett őriznie reagáló képességét. Mindezt a Varsói Szerződés megszűnése, a szovjet csapatok kivonása mellett, valamint egy fenyegető délszláv válság árnyékában. Erről az időszakról készített filmet a HM Zrínyi Katonai Filmstúdió az idén 81 esztendős tábornokkal, Lőrincz Kálmán vezérezredessel. (MTVA)

(több)