Életrajz
Csepregi Éva 1953. október 22-én született Budapesten, és már az általános iskolában megtanult zongorázni és hegedülni, majd énekelt a Magyar Rádió Gyermekkórusában. Azt, hogy az éneklés a hivatása, érdekes módon csak az 1983-as tokiói Yamaha fesztiválon érezte meg. Nem is csoda, hogy ez a város fontos pont volt Csepregi Éva életében: hatvan ország összesen 1994 dala közül lett itt a Time Goes By (Holnap hajnalig) című sláger a legjobb. A fesztivál történetében ez volt az egyetlen nagydíj, amit magyarok vehettek át.
Énekesi karrierjét a kezdetekkor édesanyja egyengette, aki nem nyugodott addig, amíg meg nem találta a színpad felé vezető utat, amit bizony sokszor el kellett titkolniuk az apa elől, aki jobban szeretett volna „valami rendes foglalkozást” a lányának. Csepregi Éva mosolyogva emlékszik vissza ezekre az időkre: „végül is így indultam – mesélte –, hogy az anyukám a nyakába vette a várost, és találta a Hoffman Dönci bácsi nevű korrepetitort a Petőfi Sándor utcában”. Hoffman Ödönnél tanultak hangképzést a későbbi Kócbabák-tagok is, akiket az énektanár jó érzékkel kovácsolt együttessé.
A „neotonos fiúkkal” való együttműködés egyszeri programnak indult a Tessék választani! fesztivál kapcsán, ahová a Kócbabák részére írtak egy olyan dalt, amit nem az addigi vokalistáikkal szerettek volna énekelni. Pár hét alatt a rádiós próbákon úgy összeszoktak, hogy néhány évvel később Pásztor László kezdeményezte, hogy alakuljanak Famíliává.
Sokan emlékezhetnek még az első vokáltrióra, amiben Csepregi Éva énekelt. A Kócbabák 1972-ben alakult, és egy év múlva, amikor már a három Éva alkotta az együttest (Csepregi Éva, Fábián Éva és Pál Éva) csatlakoztak a csak férfiakból álló Neotonhoz. A lánycsapat hivatalosan 1979-ben oszlott fel, miközben beolvadtak a Neotonba, ami külföldön Newton Family néven vált ismertté. Végül 1990-ben kettészakadtak, és Csepregi az Éva-Neotonban folytatta a munkát, mostanában pedig a Neoton Família Sztárjai együttessel szokott koncertezni.
Csepregi Éva önmagát szorongó fiatalnak definiálta, ezen kemény munkával úrrá lett és sikeres színészi karriert is befutott. 1995-1999 között a Ruttkai Éva Színház tagja volt, később a Budapesti Operettszínház Szép nyári nap című előadásában szerepelt, a közelmúltban pedig a 2019-ben bemutatott Különterem című Neil Simon darabban játszotta Gabrielle-t.
Vendég
Műsorok | |
---|---|
2022 |
Kontúr |
Sorok között Lutter Imrével |
|
2021 |
Ébredj velünk |
2020 |
Álarcos énekes |
2018 |
NŐComment! |
2011 |
A Nagy Duett |
Magyarország, szeretlek! |
|
2007 |
Csináljuk a Fesztivált! |