Claudia Sümeghy

Claudia Sümeghy

Életrajz

Claudia divat- és filmiparban jártas közgazdász, producer. 2016-ban rendező férjével, Topolánszky Tamás Yvannal közösen megalapították független gyártócégüket, a JUNO11 Pictures-t. Első kisjátékfilmjük, a Levél Istenhez számos nemzetközi díjat nyert. Első nagyjátékfilmje, a Curtiz a 2018-as Montreal World Film Festival fődíjas filmje lett, elnyerte a Riviera International Film Festival legjobb rendezőnek járó díját. Vetítési jogait az egész világra megvásárolta a Netflix.

Jelenleg a Magasságok és mélységek című második nagyjátékfilmje készítése mellett a Véletlenül írtam egy könyvet című ifjúsági film előkészítésén dolgozik Lakos Nóra rendezővel, valamint a DVNA című televíziósorozat fejlesztésében vesz részt. Anyaként Sümeghy Claudia célja, hogy társadalmilag releváns filmeket készítsen a fiatal nemzedékek számára, így idejét olyan projektek megvalósítására fordítja, melyek üzenetét a világ minden pontjára el tudja juttatni.

Cinemira - Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál

Producer