Jean Rabasse

Jean Rabasse

szül. 1961
Tlemcen, Algéria

Életrajz

Jean Rabasse Párizsban él és dolgozik; különböző műfajú filmek látványtervezője, valamint tánc-, opera- és cirkuszprodukciók díszlettervezője. Rabasse évekig díszletfestőként dolgozott P. Decouflénak Guy Claude Francois-val együtt. Az ő nevükhöz fűződik az 1992-es Albertville-i Olimpiai Játékok díszletének tervezése. César-díjat kapott a legjobb látványtervezésért 1996-ban az Elveszett gyerekek városa című filmért, melyet Marc Caro és JP Jeunet rendezett. Oscar-díjra jelölték a legjobb látványtervezésért a Vatel című filmért, amiért César-díjat is kapott 2001-ben.

Az első opera látványtervező munkája a L’Amour de loin című volt, melyet D. Finzi rendezett 2009-ben az ENO-nak. Az operát játszották Antwerpenben, Gentben és Torontóban, melyet az Aida követett 2011-ben Szentpéterváron. 2012-ben a Verdi Requiem-jének látványáért volt felelős, melyet szintén Daniele Finzi rendezett. 2013-ban az első közös együttműködésüket hozták tető alá Franco Dragonével, akivel két közös színházi műsort készítettek, Dubaiban és Dzsakartában. 2014-ben az L’Odeur de la Mandarine c. film produkciós menedzsere, melyet a legjobb látványtervezésért jelöltek César-díjra. A következő műsorok látványát is ő tervezte: P. Decouflé Contact című show-ja és a The two friends Louis Garrel rendezésében.

A 2015-ös esztendőt Franco Dragone, Revue du Lido című műsorának látványtervezésével kezdte. Még ebben az évben és 2016-ban Pablo Larrain filmjének díszletét tervezte, melynek címe: Jackie Nathalie Portman-nel a főszerepben Jackie Kennedyként. Szintén ebben az évben a Thomas Winterberg által rendezett Kurszk-on dolgozott közösen Luc Bessonnal, aki a film producere volt. Majd Roman Polanski Igaz történet alapján című filmjében volt látványtervező.

2017-ben a La Perle c. műsornak volt a díszlettervezője Dubai-ban. Egy évvel később a Hűséges férfi c. film látványtervezője Louis Garrel rendezésében és szintén a látványért felelős a Climax c. alkotásban, melyet Gaspar Noé rendezett. 2019-ben a Tiszt és kém c. Polanski film látványtervezője és a Cirque Du Soleil berlini műsorának (Nisa) is. 2020-ban Alexandre Aja O2 c. filmjének látványát tervezi, 2021-ben pedig az Ég a Notre Dame c. film látványán dolgozik, melynek rendezője Jean-Jacques Annaud.

Alexandre Trauner ART/FILM Fesztivál

Díszlettervező

Színész

Dokumentumfilm
2019

Polanski, le travail à l'oeuvre