Az 1974-es portugál forradalom után színészcsaládban született Ivo M. Ferreira mindig kapcsolatban állt a színházzal és a filmmel. Műszaki és művészeti képzését Lisszabonban kezdte az Escola de Artes Visuais António Arroyo Vizuális Művészetek Iskolájában. Ezután csatlakozott a londoni Nemzetközi Filmiskolához és a Budapesti Egyetemhez. Végül megérkezett Kínába, egy olyan helyre, amely örökre megváltoztatta a személyes és szakmai életét: létrehozott egy kis filmgyártó céger Makaón és megrendezte első filmjét. Fotográfus, színész, producer, rendező és fénytervező.
Az 1998-as UniversalExhibition meghívására díjnyertes rövidfilmet rendezett O que foi címmel, majd röviddel ezután elkészült az első játékfilmje Em Volta (2002). 2006-ban ösztöndíjat kapott a Calouste Gulbenkian Alapítványtól a Londoni Nemzetközi Filmiskola forgatókönyvíró szakára, amely a 2009-ben több filmfesztiválon is levetített Águas Mil megírásának és rendezésének kalandját hozta el számára. 2010-ben debültált reklámfiljei az O Estrangeiro és a Vai com o Vento, az első az RTP megbízásából az átadás 10. évfordulójának ünnepére készült, a második pedig a kínai bevándorlásról szól Európában.
2016-ban Ivo a rendezője és forgatókönyvírója a Cartas da Guerra című, António Lobo Antunes homonim könyvén alapuló játékfilmnek, amelyet az O SOM E A FÚRIA gyártott. A Cartas da Guerra a 66. Berlinale - Berlini Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos versenyének része volt. Legújabb filmje, a Hotel Império, egy Makaón készült film, melyet 2018-ban mutattak be. A DocLisboa, Paris - Esssone, Inatel, Rush48 CCM filmfesztiválok zsűritagja. Ivo M. Ferreira az Arquipélago Filmes-szel készül a South fikciós sorozatára.
Mediawave