Ivana Hucíková szlovák dokumentumfilm-rendező. Pozsonyban végzett az Előadóművészeti Akadémián 2015-ban, és nem sokkal később egyik alapítója lett egy fiatal dokumentumfilmesekből álló művészeti kollektívának, a Mirakl, o.z-nek. Anyák és lányaik című rövid dokumentumfilmjét a KineDok terjesztésében több mint 60 helyszínen mutatták be Európában. 2017-ben ő volt a New York-i UnionDocs Collaborative Studio egyik ösztöndíjasa, részt vett a 2017-es amszterdami IDFAcademy képzésen, és beválogatták a 2018-as MADE in New York ösztöndíjasai közé.
Verzió - Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál